Északnyugati-Kárpátok

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2021. március 22.

Az Északnyugati-Kárpátok, (helyenként Nyugati-Kárpátok[* 1]) a Kárpátok legszélesebb (250–300 km)[1] s egyben a legmagasabb szakasza. Fő tömegében Szlovákia területére esik, ezen ország földrajzának fő elemét adja, de nyúlványai megtalálhatók Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország területén is. A Keleti-Alpok északkeleti folytatásában a Hainburgi-rögtől a Tapoly völgyéig húzódik. Legmagasabb pontja a Magas-Tátrában található Gerlachfalvi-csúcs (2655 m). Geológiai szempontból a területén minden övezet igen szép kifejlődésű.

Északnyugati-Kárpátok
Hegyek a Tátrában
Hegyek a Tátrában

Magasság2655 m
HelySzlovákia, Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország
HegységKárpátok
Legmagasabb pontGerlachfalvi-csúcs
Elhelyezkedése
Északnyugati-Kárpátok (Kárpátok)
Északnyugati-Kárpátok
Északnyugati-Kárpátok
Pozíció a Kárpátok térképén
é. sz. 49° 10′ 02″, k. h. 20° 07′ 52″49.167222°N 20.131111°EKoordináták: é. sz. 49° 10′ 02″, k. h. 20° 07′ 52″49.167222°N 20.131111°E
Térkép
Térkép
A Kárpátok felosztása 1. Északnyugati-Kárpátok külső vonulata 2. Északnyugati-Kárpátok belső vonulatai 3. Északkeleti-Kárpátok és Keleti-Kárpátok külső vonulata, Kárpátkanyar 4. Északkeleti-Kárpátok és Keleti-Kárpátok belső vonulata 5. Déli-Kárpátok 6. Nyugati-Kárpátok (Románia földrajzában) 7. Erdélyi-medence és Szilágyság 8. Szerb-Kárpátok
A Kárpátok felosztása

1. Északnyugati-Kárpátok külső vonulata
2. Északnyugati-Kárpátok belső vonulatai
3. Északkeleti-Kárpátok és Keleti-Kárpátok külső vonulata, Kárpátkanyar
4. Északkeleti-Kárpátok és Keleti-Kárpátok belső vonulata
5. Déli-Kárpátok
6. Nyugati-Kárpátok (Románia földrajzában)
7. Erdélyi-medence és Szilágyság

8. Szerb-Kárpátok
A Wikimédia Commons tartalmaz Északnyugati-Kárpátok témájú médiaállományokat.

Elnevezés, elhatárolás

szerkesztés

A mai magyar földrajzi irodalom a Kárpátokat négy fő részre osztja, ezek az Északnyugati-Kárpátok, az Északkeleti-Kárpátok, a Keleti-Kárpátok és a Déli-Kárpátok.[1] Nemzetközileg és régebben számos más felosztás és azoknak megfelelő elnevezések is léteztek, léteznek. Az Északnyugati-Kárpátokat nemzetközileg gyakran Nyugati-Kárpátoknak nevezik, viszont Romániában a Nyugati-Kárpátok nevet lényegében az általunk Erdélyi-középhegységnek nevezett hegycsoportra használják.

Földrajzi, geológiai leírása

szerkesztés

A Kárpátok geológiai felosztását Hunfalvy János fogalmazta meg, majd Lóczy Lajos finomította. Eszerint négy övezete van: a külső, homokkő- (flis-) övezet, ezen belül a mészkőszirtek övezete, majd a központi kristályos zóna, legbelül pedig a vulkanikus övezet. A legkevésbé a mészkőövezet határozott. A kristályos övezetétől délre megfigyelhető az ősi variszkuszi hegységrendszernek is egy nagy darabja, a Gömör–Szepesi-érchegység.[2] Az Északnyugati-Kárpátok az egész Kárpátok geológiailag legjellegzetesebb szakasza, mivel a hegyláncot alkotó mind a négy szerkezeti öv részt vesz felépítésében, ezért ez a Kárpátok legösszetettebb szakasza.

Belső-Kárpátok

szerkesztés

Az Északnyugati-Kárpátok törzsterülete, a Belső-Kárpátok kristályos maghegységek hármas vonulatából áll. Geológiailag itt hatalmas, úgynevezett takaróredő-rendszereket (Tátridák, Veporidák, Gömöridák) lehet kimutatni, amelyek az Alpok keleti szerkezeti egységeivel állnak rokonságban. Felépítésükben többszörösen átalakult metamorf, és az azokba benyomult gránitszerű kőzetek vesznek részt. A hagyományos földrajzi leírások kristályos maghegységnek nevezik ezeket a képleteket, mivel a kristályos kőzetű (gránit, gneisz, kristályos pala) magot általában üledékes köpeny takarja be, vagy övezi. Az újabb földtani szakirodalom ezeket a hegységmagokat aljzattakarónak, illetve a rátolódott üledékes köpenyt buroktakarónak nevezi.

Belső vonulat

szerkesztés

A Belső-Kárpátok három vonulata közül a belsőbe tartozik a bonyolult felépítésű Gömör–Szepesi-érchegység, újabb nevén Szlovák-érchegység tartozik az Ipoly és a Hernád között. A érchegységet észak és dél felől vastag triász mészkőtakaró övezi. Északon a Murányi-fennsík és a Szlovák Paradicsom, délen a Gömör–Tornai-karszt fennsíkjai kapcsolódnak a Gömör–Szepesi érchegység tömegéhez.[1]

A Murányi-fennsík a Rima és a Murány forrásvidéke, valamint a Garam felső völgye között emelkedő 1000–1200 méter magas karsztfennsík.[1]

Középső vonulat

szerkesztés

A középső és külső kristályos vonulat maghegységeinek vázát a Tátrai-takarórendszer gránitos-metamorf kőzetei képezik. Ezeket foltokban betakarják a Fátrai- és Garami-takarórendszer üledékes kőzetei.[1]

A középső vonulat a Kisalföld pereménél kezdődik. Első tagja, a Tribecs, rögökre tagolódó középhegység. Legmagasabb csúcsa csak 829 méteres, a hegység középső részén, anyaga granodiorit. Délen, a Zobor-hegy lábánál Árpád-kori nyugati palóc faluk találhatók, magyar nyelvszigetet alkotva.[1]

A Nagy-Fátra szerkezetében az aljzattakaró gránit, gneisz és csillámpala; ezek csak a hegység északi részén bukkannak felszínre. A hegység anyagát főleg mezozoikumi üledékes kőzetek, mészkövek és dolomitok adják, amelyek takaróredőkben fedik az idősebb kőzeteket. Az erdős talapzatból enyhe lejtőkkel emelkednek ki az alhavasi rétekkel, sziklagyepekkel fedett tetők (a legmagasabb pont 1592 méter). A sugarasan lefutó bővizű patakok a hegység peremét felszabdalták. A Vág felé tartó Lubochnyai-völgy mintegy kettészeli a hegység északi részét, és feltárja a mélyben található kristályos kőzeteket.[1]

Az Alacsony-Tátra 80 kilométer hosszú, 1500–1800 méter magas gerince a középső kristályos vonulat legjelentősebb hegysége, főleg metamorf kőzetekből épül fel; üledékes fedőrétegek a hegység északi oldalán jelennek meg, a Deményfalvi- és Szentiváni-völgy között.[1]

A gyephavas jellegű magashegység főgerincén három 2000 méternél magasabb csúcs emelkedik (Gyömbér, 2045 méter és a Chopok, 2023 méter). A gerinc a Csertovicei-hágó környékén lealacsonyodik, majd újból emelkedni kezd, de keleten, a Király-hegy környékén már nem éri el a 2000 métert. Aszimmetrikus hegység, észak felé meredeken szakadnak le a lejtői, amit kárfülkék tovább hangsúlyoznak. Glaciális eredetű tava a Verbói-tó. A gránitos lejtőkön eredő patakok az északi mészkőtakaróhoz érkezve víznyelőkben tűnnek el. Itt alakult ki az Északnyugati-Kárpátok egyik legjelentősebb karsztvidéke, hatalmas barlangrendszerrel (Deményfalvi-jégbarlang).[1]

Keletre a Branyiszkói-hegységben ismét felszínre kerülnek az aljzattakaró kőzetei. Ezzel a rögcsoporttal zárul a középső vonulat.[1]

Külső vonulat

szerkesztés

Ez a vonulat a Dévényi-kapunál kezdődik a Kis-Kárpátokkal. Erre a rögökre tagolt középhegységre (768 méter), mezozoikumi mészkövek takaró-darabjai rakódtak. A következő eleme a vonulatnak a Vág keleti oldalán az Inovec-hegység (1042 méter) aminek mészkőből és dolomitból álló takaró-szirtjein épült Beckó és Trencsén vára.[1]

A következő szakaszt, a Sztrázsó-hegységet mezozoikumi homokkő, mészkő, márga, dolomit üledékek építik fel a Vág mentén Zsolna és Trencsén között. A hegység alapját képező kristályos kőzetek csak délkeleten bukkannak a felszínre. Legmagasabb pontja 1213 méter magas, középső triász kori mészkőből épült.[1]

A vonulat következő darabja a Kis-Fátra (1709 méter) gyephavasi jellegű tája, a Vág szeli ketté.[1]

Az Északnyugati-Kárpátok legmagasabb része, a Tátra-csoport, a Liptói-havasokkal kezdődik. A Magas-Tátra gyűrt, takarós szerkezetű magashegység. A karbon időszaki gránitos kőzetekből álló hegység éles, jég alakította gerince észak felé nyitott patkó-alakot mutat.[1]

A Belső-Kárpátok medencéi jelentették a flóra és a fauna, majd az ember számára a legfontosabb élettereket. Ezeket a Tátrákban eredő Vág kapcsolja össze. A harmadidőszaki tengeri és negyedidőszaki, folyók által lerakott üledékekkel fedett Liptói-, Turóci-, illetve Zsolnai-medence hűvös, csapadékos éghajlata a földművelés számára nem igazán kedvező. Fő terményei a burgonya, a zab, az árpa és a len, a komló. Peremi legelői és rétjei a havasi pásztorkodás, főleg a juhászat számára nyújtanak kedvező feltételeket. A Belső-Kárpátok legtermékenyebb, kellemes éghajlatú medencéje a Szepességi-medence a kristályos és flisvonulatok között, a Gölnic és a Hernád mentén fekszik.[1]

A Belső-Kárpátok külső peremén alakult ki a csaknem 900 kilométer hosszú, de mindössze 2–20 kilométer széles szirtöv. Anyagát a jura időszakban megnyílt Pennini-óceánban lerakódott meszes, tűzköves üledékanyag. Az üledékek a kréta korszak végén gyűrődtek meg, váltak takaróvá. Ezek a harmadidőszaki hegységképződési folyamatok során belegyúródtak a fiatalabb flis képződményekbe. Később, a lepusztulási folyamatok során a keményebb anyagú tömbök kipreparálódtak, és a jelenkorra mintegy 4000 meredek falú sziklás bérc jelent meg a kárpáti homokkő vonulataiban.[1]

A szirtöv első csoportjai a Fehér-Kárpátok középső és északi részén helyezkednek el (Lednici szirt, Oroszlánkő). Az élükre állított rétegek keményebb anyaguk miatt magasra kiemelkednek. Számos ilyen szirtre építettek várat a középkorban.[1]

A Sztrázsói-hegység északi részén a szirtöv folytatódik a Vág keleti oldalán is. Itt találhatók a festői szorosáról ismert Manini-hegység, valamint a Szulyói-sziklák is. A szirtöv talán legismertebb darabja az a csúcs, amire Árva vára épült.[1]

A Pieninekben, Szlovákia és Lengyelország határán, a 25 kilométer hosszú, keskeny hegyvonulat gerincén fűrészfogakként jelennek meg a jura–kréta mészkőszirtek, amelyek legszebb darabjai a Dunajec mentén emelkednek (mint a Három korona-hegy, 982 méter). A Pieninek Szlovákia területén kettős vonulatban délkelet felé húzódnak és Ólubló környékén végződnek.[1]

Külső flis övezet

szerkesztés

A Kárpátok külső vonulatai az Északnyugati-Kárpátokban lényegében csak flis képződményekből tevődnek össze. Ezen a területen igen változatos a domborzat, alacsony dombságok (mint a Wieliczkai-dombság), erdős középhegységek (Nyugati-Beszkidek), mellett glaciális eredetű csúcsok (Babia Góra) is találhatók.[1]

A flis takarórendszerek a kréta és a paleocén folyamán a peremi óceánok (Paratethys) mélytengeri árkaiban felhalmozódott üledék felgyűrődésével keletkeztek az alpi orogén ciklus újalpi hegységképző fázisaiban.[1]

A Kárpátok flis öve a kis Mikulovi-hegységgel kezdődik Ausztria és Csehország határán. Ettől észak-északkeletre, a Morva-medence közepén szigetszerűen ismét felszínre bukik a flisvonulat a Morva-Kárpátokban, amelynek dombságai, alacsony középhegységei három részmedencére osztják a Morva-medencét.[1]

A Morva–Szlovák-határhegységben a flis képződmények két vonulatot is alkotnak a Morva-medencétől a Jablunkai-hágóig terjed. A belső vonulat alkotja a vízválasztót a Vág és a Morva között, részei a Myavai-dombság, a Fehér-Kárpátok és a Javornik. Itt a flis és a szirtöv közel kerül egymáshoz, különösen a Fehér-Kárpátokban, ami a nevét is fehér szirtekről kapta. A külső vonulatot a Morva felé tartó patakok felszabdalták és erősen tagolt hegyvidékké alakították.[1]

A flis övének legnagyobb tömegét a Nyugati-Beszkidek adják. Ez a hegység a Jablunkai- és Duklai-hágó között több párhuzamos vonulatból áll, anyaga harmadidőszaki homokkő, márga, pala. A Nyugati-Beszkidek középső vonulata, ami nagyrészt vízválasztót is alkot, volt a történelmi Magyarország határa. A középső vonulat a homokkő hegységbe ékelődő Magas-Tátránál megszakad.[1]

Vulkáni övezet

szerkesztés

Az Északnyugati-Kárpátok belső oldalán két vulkáni vonulat található, amelyek 19–12 millió évvel ezelőtt keletkeztek.[1]

Az északabbra fekvő külső vulkáni vonulat egy hatalmas rétegvulkán maradványa. A kitörés centruma a miocén kor bádeni emeletében a mai Selmeci-hegység területén volt, majd a körülbelül 20 kilométer átmérőjű kalderás szerkezet lepusztult és a későbbi kitörések e hegység körül építették fel a vonulathoz tartozó többi hegyet. Főleg andezitlávából és piroklasztikumból áll, belsejében dioritos és granodioritos intrúziók, savanyú és bázikus vulkáni kőzetek is előfordulnak. A tűzhányó kitörésének fő szakaszában keletkezett oszlopos andezit lávakőzetek jól láthatóak a hegység legmagasabb pontján, a Szitnyán (1009 méter).[1]

A későbbi kitöréseket riolitos vulkánosság és hidrotermális tevékenység követte. Ekkor keletkeztek a Körmöci-, Selmeci- és Újbányai-hegység arany- és ezüsttartalmú ércei. Pliocén kori bazaltkitörések emléke a selmecbányai Kálvária-hegy, amely tulajdonképpen egy vulkáni kürtőkitöltés. Az eddigi utolsó tűzhányó kitörésre mintegy 50 000 évvel ezelőtt került sor, ekkor keletkezett egy kis bazalttufa kúp a hegység nyugati peremén. Az innen indult lávafolyás a Garam teraszain ömlött szét Újbányával szemben. A külső vulkáni vonulat legmagasabb és legépebben megmaradt kitörési központja a Polyána (1458 méter) a Zólyomi-medence peremén.[1]

A belső vulkáni vonulat tagjai a magyarországi Északi-középhegységet alkotják, ami az Északnyugati-Kárpátok legbelső vonulata, fő tagjai a Visegrádi-hegység, a Börzsöny, a Cserhát, a Mátra, valamint a vonulat utolsó és legfiatalabb tagja, az Eperjes–Tokaji-hegység. A vulkáni szerkezetekben megjelent hidrotermális eredetű érceket (arany, réz, cink, ón, ólom) nagyrészt már kitermelték (Nagybörzsöny, Gyöngyösoroszi, Telkibánya), vagy gazdasági jelentőségük napjainkban mára lecsökkent (Recsk). Nagyobb a fontossága az egyéb ásványi anyagoknak (kaolinit, bentonit, perlit és mások), amelyeket főleg az Eperjes–Tokaji-hegységben bányásszák.[1]

Leginkább triász kori mészkő alkotja a Bükk-vidéket, illetve a Nyugati-Cserhát rögeit (Naszály, Romhányi- és Csővári-rög). Itt található a Kárpát-medence egyik legérdekesebb karsztos területe.[1]

A belső vulkáni vonulathoz tartozó hegységeket és a Bükköt harmadidőszaki üledékeken kialakult dombsági tájak veszik körül. A külső vulkáni vonulattól és a Gömör–Szepesi-érchegységtől paleogén és neogén üledékekkel kitöltött medencék (Nógrádi-, Gömöri-, Abaúj–Tornai-medence) választják el. Ezekben a medencékben három jellegzetes morfológiai szint alakult ki: folyó menti ártéri sík, teraszvidék és medenceperemi dombság.[1]

Részei táblázatokban és térképeken

szerkesztés

Külső vonulat

szerkesztés
 
Az Északnyugati-Kárpátok külső vonulata
Délmorva-Kárpátok
a1 Alsó-ausztriai-szigethegység
Középmorva-Kárpátok
b1 Ždánicei-erdő
b2 Litenčicei-dombság
b3 Mars-hegység
b4 Kyjovi-dombság
Morva–Szlovák-határhegység
c1 Fehér-Kárpátok
c2 Jávornik
c3 Miavai-dombság
c4 Közép-Vágvölgyi-medencesor
c5 Vizovicei-hegység
Morva–Sziléziai-Beszkidalja
d1 Morva–Sziléziai-dombság
d2 Sziléziai-dombság
d3 Wieliczkai-dombság
d4 Wiśniczi-dombság
Nyugati-Beszkidek
e1 Hostýn–Vsetíni-hegység
e2 Morva–Sziléziai-Beszkidek
e3 Turzófalvi-hegycsoport
e4 Jablonkai-völgy
e5 Rožnovi-völgy
e6 Jablonkai-felföld
e7 Sziléziai-Beszkidek
e8 Żywieci-medence
Lengyel Nyugati-Beszkidek
f1 Kis-Beszkidek
f2 Makówi-Beszkidek
f3 Szigetes-Beszkidek
f4 Gorce
f5 Rabkai-medence
f6 Szandeci-medence
Középső-Beszkidek
g1 Magas-Beszkidek
g2 Kiszucai-hegység
g3 Árvai-Magura
g4 Árva–Liptói-mészkőhegység
g5 Beszkidalji-medence
g6 Beszkidalji-hegység
Keleti-Beszkidek
h1 Szandeci-Beszkidek
h2 Csergő-hegység
h3 Pieninek
Északi-Tátraalja
i1 Szkorusina
i2 Tátraalji-barázda
i3 Szepesi-Magura
i4 Lőcsei-hegység vagy Lőcse–Lublói-hegység
i5 Branyiszkó-hegység
i6 Felső-Tarca-völgy
i7 Szinyei-dombság
i8 Árvai-medence

Belső vonulat

szerkesztés
 
Az Északnyugati-Kárpátok belső vonulata
Gömör–Szepesi-érchegység
a1 Vepor-hegység
a2 Szepes–Gömöri-karszt
a3 Sztolica-hegység
a4 Rőcei-hegység
a5 Rozsnyói-hegység
a6 Csernahora
a7 Rozsnyói-medence
a8 Gömör–Tornai-karszt
Tátra–Fátra-vidék
b1 Kis-Kárpátok
b2 Inóc-hegység
b3 Tribecs-hegység
b4 Sztrázsó-hegység
b5 Szulyó–Manini-hegycsoport
b6 Zsár-hegység
b7 Kis-Fátra
b8 Nagy-Fátra
b9 Óhegyi-Tátra
b10 Kócs-hegység
b11 Tátra
b12 Alacsony-Tátra
b13 Kecskehát
b14 Branyiszkói-hegység
b15 Zsolnai-medence
b16 Felső-nyitrai-medence
b17 Turóci-medence
b18 Liptó–Szepesi-medence
b19 Hernád-medence
b20 Felső-Garam-medence
Selmeci-körhegység
c1 Madaras
c2 Újbányai-hegység
c3 Selmeci-hegység
c4 Körmöci-hegység
c5 Zólyomi-Polyána
c6 Osztrovszki-hegység
c7 Jávoros
c8 Korponai-erdő
c9 Zólyomi-medence
c10 Tótpelsőci-medence
c11 Garamszentkereszti-medence
Losonc–Kassai-felföld
d1 Középső-Ipoly-medence
d2 Abaúj-Tornai-medence
d3 Kassai-medence
Északi-középhegység
e1 Börzsöny
e2 Gödöllői-dombság
e3 Cserhát
e4 Mátra
e5 Bükk-vidék
e6 Cserehát
e7 Eperjes–Tokaji-hegység
e8 Zempléni-rögök

Megjegyzések

szerkesztés
  1. A nyugat-európai szakirodalom általában Nyugati-Kárpátoknak nevezi ezt a hegyvonulatot. Románia földrajzában viszont Nyugati-Kárpátoknak az Erdélyi-medencét nyugatról határoló hegységvonulatot nevezik, ami magyarul nagyrészt az Erdélyi-középhegységnek felel meg.
  1. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad Eurföldr
  2. Szombathy 19. o.
  • Eurföldr: Nemerkényi–Móga: Gábris Gyula – Horváth Erzsébet – Horváth Gergely – Kéri András – Móga János – Nagy Balázs – Nemerkényi Antal – Pavlics Károlyné – Simon Dénes, Telbisz Tamás: Európa regionális földrajza - természetföldrajz. www.tankonyvtar.hu. ELTE Eötvös Kiadó (2014) (Hozzáférés: 2016. április 1.) (pdf)
  • Szombathy: Szombathy Viktor: Csehszlovákia (nagyútikönyv). Budapest: Panoráma. 1976. 324. o. = Panoráma nagyútikönyvek, ISBN 963-243-076-X