Ugrás a tartalomhoz

Brüsszeli szerződés (1948)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Brüsszeli szerződés
A brüsszeli szerződés ünnepélyes aláírása 1948-ban
A brüsszeli szerződés ünnepélyes aláírása 1948-ban
TípusaAlapító szerződés
Aláírás dátuma1948. március 17.
Aláírás helyeBrüsszel, Belgium
AláírókBelgium
Franciaország
Luxembourg
Hollandia
Nagy-Britannia
Ratifikációs okmányok leadásaA Belga Királyság kormányának
Életbelépés1948. március 17. (az összes szerződő fél aláírása után)
Nyelvekangol és francia
A Wikimédia Commons tartalmaz Brüsszeli szerződés témájú médiaállományokat.

Az 1948-as brüsszeli szerződés az Egyesült Királyság, Franciaország, Belgium, Hollandia és Luxemburg közötti megállapodás gazdasági, szociális és kulturális együttműködésről, valamint kollektív önvédelemről. A szerződés lényegében kiterjeszti az előző évben Nagy-Britannia és Franciaország között született dunkerque-i szerződésben vállalt kötelezettségeket. A szerződés fő célja a tagállamok kölcsönös védelme egy esetleges német agresszióval, illetve a Szovjetunió fenyegetésével szemben. A szerződést 50 évre kötötték, és alapjául szolgált az Észak-atlanti Szerződéses Szervezetnek (NATO), valamint a Nyugat-európai Uniónak (WEU). A szerződést Truman elnök is támogatta.

A szerződés előzményei és jelentősége

[szerkesztés]

A brüsszeli szerződés volt az első, a tagállamok közötti kölcsönös védelmet is magában foglaló szerződés a második világháború utáni Európában és az aláírók szándékai szerint biztosította volna a nyugat-európai államok védelmét a kommunizmus terjeszkedésével szemben. A kollektív védelem mellett kulturális és szociális együttműködést is előirányoztak, illetve szó volt egy „Tanácskozó testület” (Consultative Council) felállításáról is.

A háború utáni Európa országai közötti védelmi együttműködése terén a brüsszeli szerződés a Nyugat-európai Unió (WEU), illetve később a NATO előfutára volt. Utóbbitól annyiban különbözött, hogy csak európai országok vettek részt benne, illetve elsősorban a kiújuló német fenyegetéssel szembeni védelem volt a szerződés célja. Ezzel szemben egy évvel később a NATO-t már az Amerikai Egyesült Államok és Kanada részvételével hozták létre, miután az európai politikusok belátták, hogy a kontinens kettéosztottsága tartós lesz, biztonságukat pedig a kommunizmus terjedése jobban fenyegeti.

1948 szeptemberében a brüsszeli szerződést aláíró országok egy katonai intézmény, a Nyugati Unió Védelmi Szervezete (Western Union Defence Organization) felállításáról döntöttek. A WU védelmi bizottsága a miniszterelnökök szintjén működött, illetve megalakult a WU egyesített vezérkara is, amelynek a közös védelmi hadműveleteket kellett irányítani.[1]

A brit Bernard Montgomery tábornokot nevezték ki a szárazföldi, tengeri és légierős parancsnokok bizottsága elnökének, amely a franciaországi Fontainebleau-ben kezdte meg működését. A szárazföldi haderőnem parancsnoka Jean de Lattre de Tassigny francia tábornok, a légierő parancsnoka Sir James Robb brit tábornok és a haditengerészeti erők parancsnoka Robert Jaujard francia ellentengernagy lett.[2]

1954. október 23-án londoni és párizsi konferenciák után Olaszországot és Nyugat-Németországot is felvették a Nyugati Unióba, amelyet egyúttal átneveztek Nyugat-európai Uniónak.

A szerződés gazdasági, szociális és kulturális előírásai nem valósultak meg, a védelmi vonatkozásai pedig a NATO megalakulásával jelentéktelenné váltak.

Aláírók

[szerkesztés]

A szerződést az alábbi állam- és kormányfők, miniszterek és nagykövetek írták alá:

A hidegháborús feszültség fokozódásával Európa hamarosan két, egymással szembenálló táborra oszlott fel és Nyugat-Európa biztonságára nézve a Szovjetunió és a Varsói Szerződés országai hamarosan nagyobb fenyegetést jelentettek, mint egy esetleges német újrafegyverkezés.

Ennek megfelelően a nyugat-európai országok egy új védelmi szervezet kialakítását kezdeményezték, amelybe már az Egyesült Államokat is bevonták volna. A titkos tárgyalások már 1948 márciusában megindultak, amikor brit és amerikai illetékesek először vetették fel az ötletet. A rákövetkező évben, 1949 áprilisában írták alá Washingtonban a NATO alapító szerződését. A Nyugati Unió Védelmi Szervezetét 1950. december és 1951. április között beolvasztották a NATO-ba.[3] A NATO európai központja, a Szövetséges Hatalmak Európai Legfelsőbb Parancsnoksága (Supreme Headquarters Allied Powers Europe, SHAPE) vette át az esetleges védelmi műveletek koordinálásának feladatát.

Aláírva
Hatályban
Szerződés
1948
1948
Brüsszeli szerződés
1951
1952
Párizsi szerződés
1954
1955
A brüsszeli szerződés módosítása
1957
1958
Római szerződés
1965
1967
Egyesítő szerződés
1975
1975
Az Európai Tanács döntése
1986
1987
Egységes Európai Okmány
1992
1993
Maastrichti szerződés
1997
1999
Amszterdami szerződés
2001
2003
Nizzai szerződés
2007
2009
Lisszaboni szerződés
                       
Az Európai Unió három pillére  
Európai Közösségek  
Európai Atomenergia Közösség (EURATOM)
Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) A szerződés 2002-ben hatályát vesztette Európai Unió (EU)
    Európai Gazdasági Közösség (EGK) Európai Közösség (EK)
    TREVI-csoport Bel- és igazságügyi együttműködés (JHA)  
  Rendőri és igazságügyi együttműködés büntetőügyekben (PJCC)
  Európai Politikai Együttműködés (EPE) Közös kül- és biztonságügyi politika (KKBP)
Konszolidálatlan szervezetek Nyugat-európai Unió (NYEU)    
Feloszlatva 2010-ben  
                     

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Sean Maloney, 'To Secure Command of the Sea,' University of New Brunswick thesis 1991, p.95-97 and Lord Ismay, NATO: The First Five Years
  2. NATO Archives, The First Five Years and The Western Union and its defence organisation, RUSI Journal, 1993 (reprint from 1948-9)
  3. Hansard extract Archiválva 2016. március 3-i dátummal a Wayback Machine-ben February 18, 1957

Források

[szerkesztés]
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak

További információk

[szerkesztés]