Ugrás a tartalomhoz

2020–2021-es UEFA-bajnokok ligája (csoportkör)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 2020–2021-es UEFA-bajnokok ligája csoportkörének mérkőzéseit 2020. október 20. és december 9. között játszották le.[1] A csoportkörben 32 csapat vett részt, melyből 16 csapat jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba.

Sorsolás

[szerkesztés]

A csoportkör sorsolását 2020. október 1-jén közép-európai idő szerint 17 órától tartották Genfben.[2]

A csapatokat 4 kalapba sorolták be, a következők szerint:

  • Az 1. kalapba került a UEFA-bajnokok ligája győztese, az Európa-liga győztese és a rangsor szerinti első hat ország bajnoka.
  • A 2., 3. és 4. kalapba került a többi csapat, a 2020-as UEFA-együtthatóik sorrendjében.

A 32 csapatot nyolc darab négycsapatos csoportba sorsolták. Azonos országból érkező csapatok, valamint az orosz és ukrán csapatok nem kerülhettek azonos csoportba. Az azonos nemzetű csapatokból párokat alakítottak ki, amelyeket négy csoportra nézve is szétosztottak (A–D, E–H), a televíziós közvetítések miatt. A párokat az UEFA határozta meg.[3]

  • A: Bayern München és Borussia Dortmund
  • B: Sevilla és Atlético Madrid
  • C: Real Madrid és Barcelona
  • D: Liverpool és Manchester United
  • E: Juventus és Internazionale
  • F: Paris Saint-Germain és Marseille
  • G: Zenyit és Lokomotyiv Moszkva
  • H: Manchester City és Chelsea
  • I: Sahtar Doneck és Dinamo Kijiv
  • J: RB Leipzig és Borussia Mönchengladbach
  • K: Lazio és Atalanta

Egy játéknapon négy csoport mérkőzéseit rendezték. Az egyik négy csoport kedden, a másik négy csoport szerdán játszott, a mérkőzésnapokat váltogatva. A játéknapok: október 20–21., október 27–28., november 3–4., november 24–25., december 1–2., december 8–9. A mérkőzések közép-európai idő szerint 18:55-kor és 21:00-kor kezdődtek. A végleges menetrendet a sorsolás után, számítógéppel állították össze.

Játéknap Mérkőzések
1. játéknap 2 – 3, 4 – 1
2. játéknap 1 – 2, 3 – 4
3. játéknap 3 – 1, 2 – 4
Játéknap Mérkőzések
4. játéknap 1 – 3, 4 – 2
5. játéknap 3 – 2, 1 – 4
6. játéknap 2 – 1, 4 – 3

Csapatok

[szerkesztés]

Az alábbi csapatok vettek részt a csoportkörben:

1. kalap
Csapat Együttható
Németország Bayern MünchenBL 136,000
Spanyolország SevillaEL 102,000
Spanyolország Real Madrid 134,000
Anglia Liverpool 99,000
Olaszország Juventus 117,000
Franciaország Paris Saint-Germain 113,000
Oroszország Zenyit 64,000
Portugália Porto 75,000
2. kalap
Csapat Együttható
Spanyolország Barcelona 128,000
Spanyolország Atlético Madrid 127,000
Anglia Manchester City 116,000
Anglia Manchester United 100,000
Ukrajna Sahtar Doneck 85,000
Németország Borussia Dortmund 85,000
Anglia Chelsea 83,000
Hollandia Ajax 69,500
3. kalap
Csapat Együttható
Ukrajna Dinamo Kijiv 55,000
Ausztria Red Bull Salzburg 53,500
Németország RB Leipzig 49,000
Olaszország Internazionale 44,000
Görögország Olimbiakósz 43,000
Olaszország Lazio 41,000
Oroszország Krasznodar 35,500
Olaszország Atalanta 33,500
4. kalap
Csapat Együttható
Oroszország Lokomotyiv Moszkva 33,000
Franciaország Marseille 31,000
Belgium Club Brugge 28,500
Németország Borussia Mönchengladbach 26,000
Törökország İstanbul Başakşehir 21,500
Dánia Midtjylland 14,500
Franciaország Rennes 14,000
Magyarország Ferencváros 9,000

Csoportok

[szerkesztés]

A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyen záró csapat az egyenes kieséses szakaszba jutott, a harmadik helyezettek az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában folytatták, míg az utolsó helyezettek kiestek.

Sorrend meghatározása

[szerkesztés]

Az UEFA versenyszabályzata alapján, ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal állt, az alábbiak alapján kellett meghatározni a sorrendet:

  1. az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több pont
  2. az azonosan álló csapatok mérkőzésein elért jobb gólkülönbség
  3. az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több gól
  4. az azonosan álló csapatok mérkőzésein idegenben szerzett több gól
  5. ha kettőnél több csapat áll azonos pontszámmal, akkor az egymás elleni eredményeket mindaddig újra kell alkalmazni, amíg nem dönthető el a sorrend
  6. az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség
  7. az összes mérkőzésen szerzett több gól
  8. az összes mérkőzésen szerzett több idegenben szerzett gól
  9. az összes mérkőzésen szerzett több győzelem
  10. az összes mérkőzésen szerzett több idegenben szerzett győzelem
  11. fair play pontszám (piros lap = 3 pont, sárga lap = 1 pont, kiállítás két sárga lap után = 3 pont);
  12. jobb UEFA-együttható

Minden időpont közép-európai idő/közép-európai nyári idő szerint van feltüntetve.

A csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás BAY ATM RBS LOK
1. Németország Bayern München 6 5 1 0 18 5 +13 16 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 4–0 3–1 1–0
2. Spanyolország Atlético Madrid 6 2 3 1 7 8 −1 9 1–1 3–2 0–0
3. Ausztria Red Bull Salzburg 6 1 1 4 10 17 −7 4 Átkerült az Európa-ligába 2–6 0–1 2–2
4. Oroszország Lokomotyiv Moszkva 6 0 3 3 5 10 −5 3 1–2 1–1 1–3
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2020. október 21.
21:00
Bayern München Németország 4–0 Spanyolország Atlético Madrid
Coman Gól : 28' 28' Gól : 72' 72'
Goretzka Gól : 41' 41'
Tolisso Gól : 66' 66'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2020. október 27.
18:55 (20:55 MSK)
Lokomotyiv Moszkva Oroszország 1–2 Németország Bayern München
An. Miranchuk Gól : 70' 70' (0–1)
Jegyzőkönyv
Goretzka Gól : 13' 13'
Kimmich Gól : 79' 79'


2020. november 3.
18:55 (20:55 MSK)
Lokomotyiv Moszkva Oroszország 1–1 Spanyolország Atlético Madrid
An. Miranchuk Gól : 25' 25' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Giménez Gól : 18' 18'


2020. november 25.
21:00
Bayern München Németország 3–1 Ausztria Red Bull Salzburg
Lewandowski Gól : 43' 43'
Coman Gól : 52' 52'
Sané Gól : 68' 68'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Berisha Gól : 73' 73'


2020. december 1.
18:55 (20:55 MSK)
Lokomotyiv Moszkva Oroszország 1–3 Ausztria Red Bull Salzburg
An. Miranchuk Gól : 79' 79' (11-esből) (0–2)
Jegyzőkönyv
Berisha Gól : 28' 28' Gól : 41' 41'
Adeyemi Gól : 81' 81'


2020. december 9.
21:00
Bayern München Németország 2–0 Oroszország Lokomotyiv Moszkva
Süle Gól : 63' 63'
Choupo-Moting Gól : 80' 80'
(0–0)
Jegyzőkönyv

B csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás RMA MÖN SHA INT
1. Spanyolország Real Madrid 6 3 1 2 11 9 +2 10 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 2–0 2–3 3–2
2. Németország Borussia Mönchengladbach 6 2 2 2 16 9 +7 8[m 1] 2–2 4–0 2–3
3. Ukrajna Sahtar Doneck 6 2 2 2 5 12 −7 8 Átkerült az Európa-ligába 2–0 0–6 0–0
4. Olaszország Internazionale 6 1 3 2 7 9 −2 6 0–2 2–2 0–0
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
Jegyzetek:
  1. Egymás elleni pontok: Borussia Mönchengladbach 6, Sahtar Doneck 0.
2020. október 21.
18:55
Real Madrid Spanyolország 2–3 Ukrajna Sahtar Doneck
Modrić Gól : 54' 54'
Vinícius Gól : 59' 59'
(0–3)
Jegyzőkönyv
Tetê Gól : 29' 29'
Varane Gól : 33' 33' (öngól)
Solomon Gól : 42' 42'

2020. október 21.
21:00
Internazionale Olaszország 2–2 Németország Borussia Mönchengladbach
Lukaku Gól : 49' 49' Gól : 90' 90' (0–0)
Jegyzőkönyv
Bensebaini Gól : 63' 63' (11-esből)
Hofmann Gól : 84' 84'


2020. október 27.
18:55 (19:55 EET)
Sahtar Doneck Ukrajna 0–0 Olaszország Internazionale
Jegyzőkönyv


2020. november 3.
18:55 (19:55 EET)
Sahtar Doneck Ukrajna 0–6 Németország Borussia Mönchengladbach
(0–4)
Jegyzőkönyv
Pléa Gól : 8' 8' Gól : 26' 26' Gól : 78' 78'
Bondar Gól : 17' 17' (öngól)
Bensebaini Gól : 44' 44'
Stindl Gól : 65' 65'


2020. november 25.
21:00
Internazionale Olaszország 0–2 Spanyolország Real Madrid
(0–1)
Jegyzőkönyv
Hazard Gól : 7' 7' (11-esből)
Hakimi Gól : 59' 59' (öngól)


2020. december 1.
18:55 (19:55 EET)
Sahtar Doneck Ukrajna 2–0 Spanyolország Real Madrid
Dentinho Gól : 57' 57'
Solomon Gól : 82' 82'
(0–0)
Jegyzőkönyv

2020. december 1.
21:00
Borussia Mönchengladbach Németország 2–3 Olaszország Internazionale
Pléa Gól : 45+1' 45+1' Gól : 76' 76' (1–1)
Jegyzőkönyv
Darmian Gól : 17' 17'
Lukaku Gól : 64' 64' Gól : 73' 73'


2020. december 9.
21:00
Internazionale Olaszország 0–0 Ukrajna Sahtar Doneck
Jegyzőkönyv

C csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás MCI POR OLY MAR
1. Anglia Manchester City 6 5 1 0 13 1 +12 16 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 3–1 3–0 3–0
2. Portugália Porto 6 4 1 1 10 3 +7 13 0–0 2–0 3–0
3. Görögország Olimbiakósz 6 1 0 5 2 10 −8 3[m 1] Átkerült az Európa-ligába 0–1 0–2 1–0
4. Franciaország Marseille 6 1 0 5 2 13 −11 3[m 1] 0–3 0–2 2–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
Jegyzetek:
  1. a b Egymás elleni idegenben szerzett gólok: Olimbiakósz 1, Marseille 0.
2020. október 21.
21:00 (20:00 BST)
Manchester City Anglia 3–1 Portugália Porto
Agüero Gól : 20' 20' (11-esből)
Gündoğan Gól : 65' 65'
Torres Gól : 73' 73'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Díaz Gól : 14' 14'

2020. október 21.
21:00 (22:00 EEST)
Olimbiakósz Görögország 1–0 Franciaország Marseille
Hassan Gól : 90+1' 90+1' (0–0)
Jegyzőkönyv


2020. október 27.
21:00 (20:00 WET)
Porto Portugália 2–0 Görögország Olimbiakósz
Vieira Gól : 11' 11'
Oliveira Gól : 85' 85'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2020. október 27.
21:00
Marseille Franciaország 0–3 Anglia Manchester City
(0–1)
Jegyzőkönyv
Torres Gól : 18' 18'
Gündoğan Gól : 76' 76'
Sterling Gól : 81' 81'


2020. november 3.
21:00 (20:00 GMT)
Manchester City Anglia 3–0 Görögország Olimbiakósz
Torres Gól : 12' 12'
Gabriel Jesus Gól : 81' 81'
Cancelo Gól : 90' 90'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2020. november 3.
21:00 (20:00 WET)
Porto Portugália 3–0 Franciaország Marseille
Marega Gól : 4' 4'
Oliveira Gól : 28' 28' (11-esből)
Díaz Gól : 69' 69'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2020. november 25.
18:55 (19:55 EET)
Olimbiakósz Görögország 0–1 Anglia Manchester City
(0–1)
Jegyzőkönyv
Foden Gól : 36' 36'

2020. november 25.
21:00
Marseille Franciaország 0–2 Portugália Porto
(0–1)
Jegyzőkönyv
Sanusi Gól : 39' 39'
Oliveira Gól : 72' 72' (11-esből)


2020. december 1.
21:00
Marseille Franciaország 2–1 Görögország Olimbiakósz
Payet Gól : 55' 55' (11-esből) Gól : 75' 75' (11-esből) (0–1)
Jegyzőkönyv
Camara Gól : 33' 33'

2020. december 1.
21:00 (20:00 WET)
Porto Portugália 0–0 Anglia Manchester City
Jegyzőkönyv


2020. december 9.
21:00 (20:00 GMT)
Manchester City Anglia 3–0 Franciaország Marseille
Torres Gól : 48' 48'
Agüero Gól : 77' 77'
Sterling Gól : 90' 90'
(0–0)
Jegyzőkönyv

2020. december 9.
21:00 (22:00 EET)
Olimbiakósz Görögország 0–2 Portugália Porto
(0–1)
Jegyzőkönyv
Otávio Gól : 10' 10' (11-esből)
Uribe Gól : 77' 77'

D csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás LIV ATA AJX MID
1. Anglia Liverpool 6 4 1 1 10 3 +7 13 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 0–2 1–0 2–0
2. Olaszország Atalanta 6 3 2 1 10 8 +2 11 0–5 2–2 1–1
3. Hollandia Ajax 6 2 1 3 7 7 0 7 Átkerült az Európa-ligába 0–1 0–1 3–1
4. Dánia Midtjylland 6 0 2 4 4 13 −9 2 1–1 0–4 1–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2020. október 21.
21:00
Ajax Hollandia 0–1 Anglia Liverpool
(0–1)
Jegyzőkönyv
Tagliafico Gól : 35' 35' (öngól)

2020. október 21.
21:00
Midtjylland Dánia 0–4 Olaszország Atalanta
(0–3)
Jegyzőkönyv
Zapata Gól : 26' 26'
Gómez Gól : 36' 36'
Muriel Gól : 42' 42'
Miranchuk Gól : 89' 89'


2020. október 27.
21:00 (20:00 GMT)
Liverpool Anglia 2–0 Dánia Midtjylland
Jota Gól : 55' 55'
Salah Gól : 90+3' 90+3' (11-esből)
(0–0)
Jegyzőkönyv

2020. október 27.
21:00
Atalanta Olaszország 2–2 Hollandia Ajax
Zapata Gól : 54' 54' Gól : 60' 60' (0–2)
Jegyzőkönyv
Tadić Gól : 30' 30' (11-esből)
Traoré Gól : 38' 38'


2020. november 3.
21:00
Midtjylland Dánia 1–2 Hollandia Ajax
Dreyer Gól : 18' 18' (1–2)
Jegyzőkönyv
Antony Gól : 1' 1'
Tadić Gól : 13' 13'
MCH Arena, Herning
Játékvezető: Bobby Madden (skót)

2020. november 3.
21:00
Atalanta Olaszország 0–5 Anglia Liverpool
(0–2)
Jegyzőkönyv
Jota Gól : 16' 16' Gól : 33' 33' Gól : 54' 54'
Salah Gól : 47' 47'
Mané Gól : 49' 49'


2020. november 25.
21:00 (20:00 GMT)
Liverpool Anglia 0–2 Olaszország Atalanta
(0–0)
Jegyzőkönyv
Iličić Gól : 60' 60'
Gosens Gól : 64' 64'

2020. november 25.
21:00
Ajax Hollandia 3–1 Dánia Midtjylland
Gravenberch Gól : 47' 47'
Mazraoui Gól : 49' 49'
Neres Gól : 66' 66'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Mabil Gól : 80' 80' (11-esből)


2020. december 1.
21:00 (20:00 GMT)
Liverpool Anglia 1–0 Hollandia Ajax
Jones Gól : 58' 58' (0–0)
Jegyzőkönyv


2020. december 9.
18:55
Ajax Hollandia 0–1 Olaszország Atalanta
(0–0)
Jegyzőkönyv
Muriel Gól : 85' 85'

2020. december 9.
18:55
Midtjylland Dánia 1–1 Anglia Liverpool
Scholz Gól : 62' 62' (11-esből) (0–1)
Jegyzőkönyv
Salah Gól : 1' 1'

E csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás CHE SEV KRA REN
1. Anglia Chelsea 6 4 2 0 14 2 +12 14 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 0–0 1–1 3–0
2. Spanyolország Sevilla 6 4 1 1 9 8 +1 13 0–4 3–2 1–0
3. Oroszország Krasznodar 6 1 2 3 6 11 −5 5 Átkerült az Európa-ligába 0–4 1–2 1–0
4. Franciaország Rennes 6 0 1 5 3 11 −8 1 1–2 1–3 1–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2020. október 20.
21:00 (20:00 BST)
Chelsea Anglia 0–0 Spanyolország Sevilla
Jegyzőkönyv

2020. október 20.
21:00
Rennes Franciaország 1–1 Oroszország Krasznodar
Guirassy Gól : 56' 56' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Ramírez Gól : 59' 59'


2020. október 28.
18:55 (20:55 MSK)
Krasznodar Oroszország 0–4 Anglia Chelsea
(0–1)
Jegyzőkönyv
Hudson-Odoi Gól : 37' 37'
Werner Gól : 76' 76' (11-esből)
Zíjes Gól : 79' 79'
Pulisic Gól : 90' 90'

2020. október 28.
21:00
Sevilla Spanyolország 1–0 Franciaország Rennes
De Jong Gól : 56' 56' (0–0)
Jegyzőkönyv


2020. november 4.
21:00
Sevilla Spanyolország 3–2 Oroszország Krasznodar
Rakitić Gól : 42' 42'
El-Neszjrí Gól : 69' 69' Gól : 72' 72'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Suleymanov Gól : 17' 17'
Berg Gól : 21' 21' (11-esből)

2020. november 4.
21:00 (20:00 GMT)
Chelsea Anglia 3–0 Franciaország Rennes
Werner Gól : 10' 10' (11-esből) Gól : 41' 41' (11-esből)
Abraham Gól : 50' 50'
(2–0)


2020. november 24.
18:55 (20:55 MSK)
Krasznodar Oroszország 1–2 Spanyolország Sevilla
Wanderson Gól : 56' 56' (0–1)
Jegyzőkönyv
Rakitić Gól : 4' 4'
Munir Gól : 90+5' 90+5'

2020. november 24.
18:55
Rennes Franciaország 1–2 Anglia Chelsea
Guirassy Gól : 85' 85' (0–1)
Jegyzőkönyv
Hudson-Odoi Gól : 22' 22'
Giroud Gól : 90+1' 90+1'


2020. december 2.
18:55 (20:55 MSK)
Krasznodar Oroszország 1–0 Franciaország Rennes
Berg Gól : 71' 71' (0–0)
Jegyzőkönyv

2020. december 2.
21:00
Sevilla Spanyolország 0–4 Anglia Chelsea
(0–1)
Jegyzőkönyv
Giroud Gól : 8' 8' Gól : 54' 54' Gól : 74' 74' Gól : 83' 83' (11-esből)


2020. december 8.
21:00 (20:00 GMT)
Chelsea Anglia 1–1 Oroszország Krasznodar
Jorginho Gól : 28' 28' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Cabella Gól : 24' 24'

2020. december 8.
21:00
Rennes Franciaország 1–3 Spanyolország Sevilla
Rutter Gól : 86' 86' (11-esből) (0–2)
Jegyzőkönyv
Koundé Gól : 32' 32'
El-Neszjrí Gól : 45+2' 45+2' Gól : 81' 81'

F csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás DOR LAZ BRU ZEN
1. Németország Borussia Dortmund 6 4 1 1 12 5 +7 13 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 1–1 3–0 2–0
2. Olaszország Lazio 6 2 4 0 11 7 +4 10 3–1 2–2 3–1
3. Belgium Club Brugge 6 2 2 2 8 10 −2 8 Átkerült az Európa-ligába 0–3 1–1 3–0
4. Oroszország Zenyit 6 0 1 5 4 13 −9 1 1–2 1–1 1–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2020. október 20.
18:55 (19:55 MSK)
Zenyit Oroszország 1–2 Belgium Club Brugge
Horvath Gól : 74' 74' (öngól) (0–0)
Jegyzőkönyv
Dennis Gól : 63' 63'
De Ketelaere Gól : 90+3' 90+3'

2020. október 20.
21:00
Lazio Olaszország 3–1 Németország Borussia Dortmund
Immobile Gól : 6' 6'
Hitz Gól : 23' 23' (öngól)
Akpa Akpro Gól : 76' 76'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Haaland Gól : 71' 71'


2020. október 28.
21:00
Borussia Dortmund Németország 2–0 Oroszország Zenyit
Sancho Gól : 78' 78' (11-esből)
Haaland Gól : 90+1' 90+1'
(0–0)
Jegyzőkönyv

2020. október 28.
21:00
Club Brugge Belgium 1–1 Olaszország Lazio
Vanaken Gól : 42' 42' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Correa Gól : 14' 14'


2020. november 4.
18:55 (20:55 MSK)
Zenyit Oroszország 1–1 Olaszország Lazio
Jerohin Gól : 32' 32' (1–0)
Jegyzőkönyv
Caicedo Gól : 82' 82'

2020. november 4.
21:00
Club Brugge Belgium 0–3 Németország Borussia Dortmund
(0–3)
Jegyzőkönyv
T. Hazard Gól : 14' 14'
Haaland Gól : 18' 18' Gól : 32' 32'


2020. november 24.
21:00
Lazio Olaszország 3–1 Oroszország Zenyit
Immobile Gól : 3' 3' Gól : 55' 55' (11-esből)
Parolo Gól : 22' 22'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Dzyuba Gól : 25' 25'

2020. november 24.
21:00
Borussia Dortmund Németország 3–0 Belgium Club Brugge
Haaland Gól : 18' 18' Gól : 60' 60'
Sancho Gól : 45' 45'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2020. december 2.
21:00
Borussia Dortmund Németország 1–1 Olaszország Lazio
Guerreiro Gól : 44' 44' (1–0)
Jegyzőkönyv
Immobile Gól : 67' 67' (11-esből)

2020. december 2.
21:00
Club Brugge Belgium 3–0 Oroszország Zenyit
De Ketelaere Gól : 33' 33'
Vanaken Gól : 58' 58' (11-esből)
Lang Gól : 73' 73'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2020. december 8.
18:55 (20:55 MSK)
Zenyit Oroszország 1–2 Németország Borussia Dortmund
Driussi Gól : 16' 16' (1–0)
Jegyzőkönyv
Piszczek Gól : 68' 68'
Witsel Gól : 78' 78'

2020. december 8.
18:55
Lazio Olaszország 2–2 Belgium Club Brugge
Correa Gól : 12' 12'
Immobile Gól : 27' 27' (11-esből)
(2–1)
Jegyzőkönyv
Vormer Gól : 15' 15'
Vanaken Gól : 76' 76'

G csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás JUV BAR DKV FTC
1. Olaszország Juventus 6 5 0 1 14 4 +10 15[m 1] Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 0–2 3–0 2–1
2. Spanyolország Barcelona 6 5 0 1 16 5 +11 15[m 1] 0–3 2–1 5–1
3. Ukrajna Dinamo Kijiv 6 1 1 4 4 13 −9 4 Átkerült az Európa-ligába 0–2 0–4 1–0
4. Magyarország Ferencváros 6 0 1 5 5 17 −12 1 1–4 0–3 2–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
Jegyzetek:
  1. a b Egymás elleni gólkülönbség: Juventus +1, Barcelona –1.
2020. október 20.
18:55 (19:55 EEST)
Dinamo Kijiv Ukrajna 0–2 Olaszország Juventus
(0–0)
Jegyzőkönyv
Morata Gól : 46' 46' Gól : 84' 84'

2020. október 20.
21:00
Barcelona Spanyolország 5–1 Magyarország Ferencváros
Messi Gól : 27' 27' (11-esből)
Fati Gól : 42' 42'
Coutinho Gól : 52' 52'
Pedri Gól : 82' 82'
Dembélé Gól : 89' 89'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Haratyin Gól : 70' 70' (11-esből)


2020. október 28.
21:00
Juventus Olaszország 0–2 Spanyolország Barcelona
(0–1)
Jegyzőkönyv
Dembélé Gól : 14' 14'
Messi Gól : 90+1' 90+1' (11-esből)

2020. október 28.
21:00
Ferencváros Magyarország 2–2 Ukrajna Dinamo Kijiv
Nguen Gól : 59' 59'
Boli Gól : 90' 90'
(0–2)
Jegyzőkönyv
Cihankov Gól : 28' 28' (11-esből)
De Pena Gól : 41' 41'


2020. november 4.
21:00
Barcelona Spanyolország 2–1 Ukrajna Dinamo Kijiv
Messi Gól : 5' 5' (11-esből)
Piqué Gól : 65' 65'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Cihankov Gól : 75' 75'

2020. november 4.
21:00
Ferencváros Magyarország 1–4 Olaszország Juventus
Boli Gól : 90' 90' (0–1)
Jegyzőkönyv
Morata Gól : 7' 7' Gól : 60' 60'
Dybala Gól : 73' 73'
Dvali Gól : 81' 81' (öngól)


2020. november 24.
21:00 (22:00 EET)
Dinamo Kijiv Ukrajna 0–4 Spanyolország Barcelona
(0–0)
Jegyzőkönyv
Dest Gól : 52' 52'
Braithwaite Gól : 57' 57' Gól : 70' 70' (11-esből)
Griezmann Gól : 90+2' 90+2'

2020. november 24.
21:00
Juventus Olaszország 2–1 Magyarország Ferencváros
Ronaldo Gól : 35' 35'
Morata Gól : 90+2' 90+2'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Uzuni Gól : 19' 19'


2020. december 2.
21:00
Juventus Olaszország 3–0 Ukrajna Dinamo Kijiv
Chiesa Gól : 21' 21'
Ronaldo Gól : 57' 57'
Morata Gól : 66' 66'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2020. december 8.
21:00
Barcelona Spanyolország 0–3 Olaszország Juventus
(0–2)
Jegyzőkönyv
Ronaldo Gól : 13' 13' (11-esből) Gól : 52' 52' (11-esből)
McKennie Gól : 20' 20'

2020. december 8.
21:00 (22:00 EET)
Dinamo Kijiv Ukrajna 1–0 Magyarország Ferencváros
Popov Gól : 60' 60' (0–0)
Jegyzőkönyv

H csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás PSG RBL MU ISB
1. Franciaország Paris Saint-Germain 6 4 0 2 13 6 +7 12[m 1] Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 1–0 1–2 5–1
2. Németország RB Leipzig 6 4 0 2 11 12 −1 12[m 1] 2–1 3–2 2–0
3. Anglia Manchester United 6 3 0 3 15 10 +5 9 Átkerült az Európa-ligába 1–3 5–0 4–1
4. Törökország İstanbul Başakşehir 6 1 0 5 7 18 −11 3 0–2 3–4 2–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
Jegyzetek:
  1. a b Egymás elleni idegenben szerzett gólok: Paris Saint-Germain 1, RB Leipzig 0.
2020. október 20.
21:00
RB Leipzig Németország 2–0 Törökország İstanbul Başakşehir
Angeliño Gól : 16' 16' Gól : 20' 20' (2–0)
Jegyzőkönyv


2020. október 28.
18:55 (20:55 TRT)
İstanbul Başakşehir Törökország 0–2 Franciaország Paris Saint-Germain
(0–0)
Jegyzőkönyv
Kean Gól : 64' 64' Gól : 79' 79'

2020. október 28.
21:00 (20:00 GMT)
Manchester United Anglia 5–0 Németország RB Leipzig
Greenwood Gól : 21' 21'
Rashford Gól : 74' 74' Gól : 78' 78' Gól : 90+2' 90+2'
Martial Gól : 87' 87' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv


2020. november 4.
18:55 (20:55 TRT)
İstanbul Başakşehir Törökország 2–1 Anglia Manchester United
Ba Gól : 13' 13'
Višća Gól : 40' 40'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Martial Gól : 43' 43'

2020. november 4.
21:00
RB Leipzig Németország 2–1 Franciaország Paris Saint-Germain
Nkunku Gól : 42' 42'
Forsberg Gól : 57' 57' (11-esből)
(1–1)
Jegyzőkönyv
Di María Gól : 6' 6'


2020. november 24.
21:00 (20:00 GMT)
Manchester United Anglia 4–1 Törökország İstanbul Başakşehir
Fernandes Gól : 7' 7' Gól : 19' 19'
Rashford Gól : 35' 35' (11-esből)
James Gól : 90+2' 90+2'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Türüç Gól : 75' 75'

2020. november 24.
21:00
Paris Saint-Germain Franciaország 1–0 Németország RB Leipzig
Neymar Gól : 11' 11' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv


2020. december 2.
18:55 (20:55 TRT)
İstanbul Başakşehir Törökország 3–4 Németország RB Leipzig
Kahveci Gól : 45+3' 45+3' Gól : 72' 72' Gól : 85' 85' (1–2)
Jegyzőkönyv
Poulsen Gól : 26' 26'
Mukiele Gól : 43' 43'
Olmo Gól : 66' 66'
Sørloth Gól : 90+2' 90+2'

2020. december 2.
21:00 (20:00 GMT)
Manchester United Anglia 1–3 Franciaország Paris Saint-Germain
Rashford Gól : 32' 32' (1–1)
Jegyzőkönyv
Neymar Gól : 6' 6' Gól : 90+1' 90+1'
Marquinhos Gól : 69' 69'


2020. december 8.[m 1]
21:00
Paris Saint-Germain Franciaország 5–1 Törökország İstanbul Başakşehir
Neymar Gól : 21' 21' Gól : 38' 38' Gól : 50' 50'
Mbappé Gól : 42' 42' (11-esből) Gól : 62' 62'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Topal Gól : 57' 57'

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. A Paris Saint-Germain–İstanbul Başakşehir mérkőzés 14 perc után 0–0-s állásnál félbeszakadt, mert a negyedik játékvezető az İstanbul Başakşehir pályaedzője felé rasszista megnyilvánulást tett, emiatt mindkét csapat levonult a pályáról.[4] A mérkőzés 2020. december 9-én, 18:55-től folytatódott más játékvezetőkkel.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. UEFA Champions League Schedule. UEFA.com, 2020. szeptember 30.
  2. UEFA Champions League group stage draw. UEFA.com, 2020. október 1.
  3. Champions League group stage draw: all you need to know. UEFA.com . UEFA. (Hozzáférés: 2020. október 1.)
  4. A játékvezető rasszista megnyilvánulása miatt félbeszakadt a PSG–Basaksehir meccs”, index.hu, 2020. december 8. (Hozzáférés: 2020. december 8.)