Ugrás a tartalomhoz

Budfalva

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
 A településen világörökségi helyszín található 
Budfalva (Budești)
Az alsó fatemplom
Az alsó fatemplom
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióMáramaros
Fejlesztési régióÉszaknyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeMáramaros
KözségBudfalva
Rangközségközpont
Irányítószám437070
Körzethívószám0262
SIRUTA-kód107528
Népesség
Népesség2120 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság2 (2002)
Népsűrűség24,87 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület85,23 km²
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 47° 43′ 50″, k. h. 23° 56′ 47″47.730449°N 23.946482°EKoordináták: é. sz. 47° 43′ 50″, k. h. 23° 56′ 47″47.730449°N 23.946482°E
Budfalva weboldala
SablonWikidataSegítség

Budfalva (románul Budești, jiddisül בודשט) falu Romániában, Máramaros megyében, a történeti Máramarosban.

Fekvése

[szerkesztés]

Máramarosszigettől 25 kilométerre délre, a Kaszó (Casău) partján található. Országúton a DN18-as útról 12 kilométer után letérve a DJ109-es úton közelíthető meg.

Nevének eredete

[szerkesztés]

Nevét a 14. század második felében élt Lunkovoj fia Bud kaszói (azóta eltűnt környékbeli falu) kenézről kapta. Először 1361-ben Buthfalva, majd 1405-ben Bwdfalva néven említették.

Népessége

[szerkesztés]
  • 1880-ban 1761 lakosa volt, ebből 1462 román és 227 német (jiddis) anyanyelvű; 1497 görögkatolikus és 246 zsidó vallású. Tótosbányát 1910-ben 164 személy lakta, közülük 111 magyar, 49 román és 4 német anyanyelvű; 115 római és 49 görögkatolikus vallású.
  • 2002-ben 2547 lakosából 2544 volt román nemzetiségű; 2456 ortodox és 69 görögkatolikus vallású.

Története

[szerkesztés]

1361 és 1402 között telepítette Lunkovoj fia Bud kenéz. Luxemburgi Zsigmond 1405-ben Balk, Drág és János fiainak adta kenézségét. A későbbiekben román kisnemesi falu volt. 1624 után beléolvadt Vincfalva (Vincest). Egy könyv 1647-ből származó bejegyzése és a La mănăstire helynév alapján szerzetes közössége létezett.[1] 1720-ban tiszta nemesi falu, negyven nemesi telekkel.

A 18. század végén határátkelőhely volt Erdély felé, harmincad- és postahivatallal. Lakói zsindelykészítéssel, szénégetéssel és szalmakalap-kötéssel foglalkoztak, termékeiket Kapnikon adták el.

1781 körül kezdődött a határában már korábban is ismert érclelőhelyek komolyabb kitermelése. Az 1840-es években főként székely bányászokat költöztettek Zsarámpóra (Zserapó, Zsarápabánya, románul: Jereapăn) és Tótosbányára (románul: Totoș). A két telepnek saját katolikus temploma, később kisebb vízerőműve is volt. 1867-ben a zsarámpói Anna, Ilona, István, Anna Mária, az oncapataki Keresztelő Szt. János bányákban és Tótos Miklós bányájában összesen kilencvenhatan dolgoztak.[2] 1881-ben a zsarámpói Anna, Ilona és Ágoston bányákban aranyat, ezüstöt és galenitot, a tótosi Pál-bányában bornitot és galenitot termeltek ki.[3] 1936-ban megépült flotációs üzeme is, amely rövid időre új lendületet adott az aranybányászatnak. 1934-től új vájatokat ástak az Anca/Oanța és a Râul Mare-völgy ólom- és ezüsttartalmú teléreihez. 1956-ban a telepeket bezárták.

1848. október 4-én a nemesi kiváltságai elvesztése miatt lázadozó lakosság megkergette a lecsillapítására kiküldött Reviczky János főbiztost és a dombokon lövöldözött, de a Tafelmájer Károly vezette szigeti nemzetőrség harc nélkül kibékítette az elégedetlenkedőket.

Először 1746-ban írtak össze három zsidó családot a faluban. 1846-ig a közösség létszáma 64 főre nőtt. Főként a haszid irányzatot követték, 1870, majd 1890 körül építettek maguknak zsinagógát. Közvetlenül a II. világháború előtt váltak önálló hitközséggé. 1944-ben a gettósítás elől húsz zsidó fiatal az erdőkbe menekült, akik közül tizenhatan meg is érték a szovjet bevonulást. 1947-ben kb. száz túlélőt számláltak össze.

Látnivalók

[szerkesztés]

Gazdaság

[szerkesztés]

Képek

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Adrian Andrei Rusu: Dicționarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crișana și Maramureș. Cluj-Napoca, 2000
  2. Hunfalvy János szerk.: Magyarország bányászata a bányakapitányságok 1863–1867. évi jelentései alapján összehasonlitva. Pest, 1869, 90–91. o.
  3. Gesell Sándor: Máramaros-megye geologiai viszonyai különös tekintettel értékesíthető ásványok fekvő helyeire. 1881, 324. o.
  4. www.cmc.ro Archiválva 2013. június 30-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]