Ugrás a tartalomhoz

Hopman-kupa

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Hopman-kupa egy minden év januárjában megrendezett nemzetközi tenisztorna az ausztráliai Perth városában. A kupa találkozóin két egyes és egy vegyes páros mérkőzést játszanak.

A verseny gondolata három ausztrál teniszjátékos – Pat Cash, Paul McNamee és Charlie Fancutt – fejében fordult meg 1984-ben. Úgy látták, hogy szükség lenne egy olyan versenyre, amelyen nemzeti vegyes csapatok mérhetnék össze erejüket. Néhány évnyi érlelődés utána az ötletgazdák felkeresték Lucy Hopmant, a legendás ausztrál teniszjátékos és edző, Harry Hopman özvegyét, aki hozzájárult ahhoz, hogy az új torna a férje nevét viselje. A nyugat-ausztráliai kormányzat is támogatta az ötletet, így Perth lett a torna állandó helyszíne. A Hopman-kupa létrejöttét 1989 júniusában jelentették be, és december végén már meg is rendezték az első versenyt.[1][2]

A versenyt 2020-tól nem rendezték meg. Helyette ATP-kupa néven férfi csapatverseny került a versenynaptárba. Az ITF 2022 decemberében bejelentette, hogy újraindítja a Hoppmann-kupát. 2027-ig Nizza lesz a verseny helyszíne. 2024-ben a kupa elmaradt, mert az esemény időpontja túl közeli az olimpiához.

Az alábbi lista a Hopman-kupa győzteseit (és veszteseit) ismerteti, a döntők eredményével együtt.

Év A döntő győztese Eredmény A döntő másik csapata
1989 Csehszlovákia Csehszlovákia 2 – 0 Ausztrália Ausztrália
1990 Spanyolország Spanyolország 2 – 1 Amerikai Egyesült Államok USA
1991 Jugoszlávia Jugoszlávia 3 – 0 Amerikai Egyesült Államok USA
1992 Svájc Svájc 2 – 1 Csehszlovákia Csehszlovákia
1993 Németország Németország 2 – 1 Spanyolország Spanyolország
1994 Csehország Csehország 2 – 1 Németország Németország
1995 Németország Németország 3 – 0 Ukrajna Ukrajna
1996 Horvátország Horvátország 2 – 1 Svájc Svájc
1997 Amerikai Egyesült Államok USA 2 – 1 Dél-Afrika Dél-Afrika
1998 Szlovákia Szlovákia 2 – 1 Franciaország Franciaország
1999 Ausztrália Ausztrália 2 – 1 Svédország Svédország
2000 Dél-Afrika Dél-Afrika 2 – 1 Thaiföld Thaiföld
2001 Svájc Svájc 2 – 1 Amerikai Egyesült Államok USA
2002 Spanyolország Spanyolország 2 – 1 Amerikai Egyesült Államok USA
2003 Amerikai Egyesült Államok USA 3 – 0 Ausztrália Ausztrália
2004 Amerikai Egyesült Államok USA 2 – 1 Szlovákia Szlovákia
2005 Szlovákia Szlovákia 3 – 0 Argentína Argentína
2006 Amerikai Egyesült Államok USA 2 – 1 Hollandia Hollandia
2007 Oroszország Oroszország 2 – 0 Spanyolország Spanyolország
2008 Amerikai Egyesült Államok USA 2 – 1 Szerbia Szerbia
2009 Szlovákia Szlovákia 2 – 0 Oroszország Oroszország
2010 Spanyolország Spanyolország 2 – 1 Nagy-Britannia Nagy-Britannia
2011 Amerikai Egyesült Államok USA 2 – 1 Belgium Belgium
2012 Csehország Csehország 2 – 0 Franciaország Franciaország
2013 Spanyolország Spanyolország 2 – 1 Szerbia Szerbia
2014 Franciaország Franciaország 2 – 1 Lengyelország Lengyelország
2015 Lengyelország Lengyelország 2 – 1 Amerikai Egyesült Államok USA
2016 Ausztrália Ausztrália 2 – 0 Ukrajna Ukrajna
2017 Franciaország Franciaország 2 – 1 Amerikai Egyesült Államok USA
2018 Svájc Svájc 2 – 1 Németország Németország
2019 Svájc Svájc 2 – 1 Németország Németország
20202022 Elmaradt
2023 Horvátország Horvátország 2 – 0 Svájc Svájc
2024 Az olimpia miatt nem rendezték meg.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. The Harry Hopman Legacy. Hopman Cup. [2012. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 29.)
  2. Important Dates in the Hopman Cup’s History. Hyundai Hopman Cup. [2011. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 29.)

Források

[szerkesztés]
  • Past Results – Hopman Cup. Hyundai Hopman Cup. [2012. május 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 14.) (A korábbi évek eredményeit a Results – Past Results menüpontban kell kiválasztani.)
  • Current Results. Hyundai Hopman Cup. [2012. április 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 14.) (Aktuális év eredményei.)